2013. október 24., csütörtök

Diamond!

Maradt egy darab 6 mm-es, kovácsolt csapágykèrgem. Először úgy gondoltam ebből nem jön ki egy kés. Viszont kidobni se akartam, mert ugye semmit nem dobok ki (ezért lep el a sok kacat ). Na de addig rajzoltam, míg ki nem tudtam hozni belőle ezt a vasat. Nem voltak konkrét terveim, ez amolyan hirtelen késnek indult, de már a kontúrozás közben elhatároztam, úgy készítem,mintha ékszer lenne. A baknit bronzból faragtam ki, a markolat pedig csiszolt agancs. Az egészet egy koronggal políroztam, hogy az agancsnak a pólusaiba üljön bele a fekete paszta. Nekem bejön ez az antikolt hatás. Mindig próbálgatok valami újat, most a bakni gravírozását találtam ki. Nem tökéletes, de szerintem jól mutat. Két dologra viszont rá kellett, hogy ébredjek a nagy melóba. Az egyik, a penge épphogy csak a legális méret, ezáltal a kés nem is olyan kicsi.(persze mihez képest) A másik pedig, hogy nagyon kézbeillő, jó fogású kés lett, és még a kisujjam se lóg le.( persze nincs egy hatalmas kezem, és ezt mindig észbe kell tartanom, amikor másnak készítek kést) Mostanába rájöttem, hogy a tok kinézete, majdnem olyan fontos, mint a kés kinézete. Ezért láthattátok, hogy az újabb késeimhez, már komolyabb tokokat is készítek. Na itt se tettem másként. Próbáltam formában, színben, megjelenésben a késhez harmonizáló tokot készíteni. Na meg nem utolsó sorban, a sok agancs maradékot (amit már markolatnak nem tudok felhasználni, de sajnálom kidobni) így tudom hasznosítani. Kapott ez is egy darabot, aminek a közepén egy csíkot bemartam, majd a bört belehelyeztem, és így vartam körbe. Az élvédőnél kézzel vartam össze, és már csúszhatott is bele a kis kés.

6 megjegyzés:

  1. Szervusz Balee !

    Teljesen egyet értek veled. Mind abban, hogy nem dobunk ki semmit. Mind abban hogy nincs nagy kezed. Na de hagy dicsérjem meg a kést is. Nagyon pöpec a fok, díszítő reszelése. A penge hossza ,pont optimális. No és az a gyönyörű tok. Le a kalappal.

    AMA.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ama!

      Köszönöm a dícséretet.
      Egy darabig elreszelgettem, mire az olyan lett, amilyet szerettem volna.
      De hát neked nem kell ecsetelnem, mennyit el lehet bíbelődni egy késsel.

      Balee

      Törlés
  2. Lassan összejön egy kiállításra való ezekből a szépségekből! Ilyesmire nem gondoltál még?
    Matyas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Mátyás!

      Nincs nekem időm kiállításra, de ha véletlen van egy kis szabadidőm, akkor pedig kést készítek.

      Balee

      Törlés
    2. Ez a beszéd ! Mintha csak magamat hallanám.

      Törlés
    3. Ugye, amikor leírtam, és visszaolvastam, már láttam, ez olyan Amás.
      Dehát így van, hisz ez a hobbink!
      A blog pedig a mi kiállításunk.

      Törlés